A negyedik nemzedék és ami utána következik Szekfű Gyula és a magyar történetírás a 20. század első felében - Ujváry Gábor

„Vajon ki és hol, mely nyilvánosság előtt beszélt Rákóczi-könyvem óta barátságosan írásműveimről? […] Senki sem tartja érdemesnek komolyan foglalkozni azzal, amit mégis én hoztam ki: a barokk-korral, a rendi nacionalizmussal, a törökkorbeli és azt követő nemzetiségi viszonyokkal, – mindenkinek elég az, hogy ez vagy az nem tetszik könyveimben.” (Szekfű Gyula, 1933) A fenti sorokat Szekfű Gyula a legbefolyásosabb magyar történészként vetette papírra. Angyal Dávidnak írt soraiból mégis elkeseredettség hangzik. Megítélése – hasonlóképp – mindmáig szélsőséges: hangosan dicsőítik vagy éppen súlyos kifogásokkal illetik termékeny munkásságát. Ugyanakkor a 16–20. század közötti magyar múltat kutató historikusok kikerülhetetlenül kénytelenek szembesülni műveivel. Rendkívüli hatása tehát napjainkig él. Jelen tanulmánygyűjtemény szerzőinek többsége úgy véli: Szekfű Gyulának a legkiválóbb, legmeghatározóbb magyar történetírók között a helye (ha nem ő „a” legnagyobb). Rendkívüli tudását, forrásismeretét, írásművészetét és formaalkotó képességét ma is vitathatatlanul el kell ismerni. Vitatkozni, beszélni, írni kell róla – és ez még sokáig feladatunk marad.

Sorozat: Kodolányi János Főiskola Történeti Műhelyének Kiadványai 2.
Borító: ragasztott
Nyelv: Magyar