A Nobelesdi és környéke - Tóth Károly Antal
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
Holokauszttagadóknak nevezték el
azokat is, akik tisztában vannak mindazzal a sok szenvedéssel,
amelyben a deportáltaknak a koncentrációs táborokban részük volt,
továbbá azzal is, hogy a járványok és a háború folyamán mindinkább
rosszabbodó ellátás következtében igen sokan meghaltak közülük, de
a manipulált tanúvallomásokra épülő holokausztmítosz helyett azt
szeretnék megismerni, ami ott és akkor valóban történt. Tudomásul
kell venni végre, hogy az is az emberiség és az emberiesség elleni
bűncselekmények közé tartozik, amikor valamely megtörtént eseményt
felnagyítva, hazugságokkal iszonyatossá rajzolva, a bűnösséget még
a vétlenek vétlen utódaira is kiterjesztve más népek ellen
gyűlöletet szítanak. Mint teszik azt számos évtized óta mindmáig
igen sokan. Nagy erők működnek ma, hogy a hatalmi tényezőknek való
engedelmesség kicsikarása jegyében mindenekelőtt az igazságról és a
tiszta erkölcsről való gondolkodás tilalmára építsék a még
megalkotás alatt álló új „európai birodalom”
lelkivilágát.
Oldalak: 184
Sorozat: Gordiusz
Szélesség: 13 mm
Magasság: 20 mm
Nyelv: Magyar
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare