Kínai legyező - Tóth Erzsébet
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
Vírusos időben születtek ezek a
versek. Szomorúak. A saját hang már megvan, azon ír – főleg szabad
verseket, szinte prózaverseket inkább. Fiatalabb kortársai így
jellemzik őt: „Mintha nem is lábbal járna. Szívvel inkább. Amit nem
tud elérni szóval, megnyeri szenvedéssel. Szeretem, ahogy túlesik a
búcsúzások szomorúságán. Tóth Erzsébet költészete erő. Erő a süket
világgal, vak történelemmel szemben.” (Iancu Laura) „A vershelyzet
szituációit mindig határozott kontúrral rajzolja körbe. Aztán
elindulunk vele, átéljük, amit ő is átél. A vége sokszor váratlan,
meglepő, kijózanító. A kötetet olvasva érezzük a vélemény és a
kiállás erejét. Kétségünk sincsen, a sorok építkezése csak
megerősíti, hogy éppen így zajlottak az érzelmek és az események
is. Mint egy novellában, mert közben felfedezzük, hogy Tóth
Erzsébet minden versében egy történet zajlik.” (Kontra Ferenc) Tóth
Erzsébet a mai Magyarország meghatározó lírai krónikása. Az
EMET-NKA támogatásával
Oldalak: 88
Borító: cérnafűzött, keménytáblás
Szélesség: 142 mm
Magasság: 4 mm
Hosszúság: 197 mm
Nyelv: Magyar
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare