Peregrináció és erudíció - Tanulmányok Tonk Sándor tiszteletére - Bogdándi Zsolt
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
A magyar tudományosságnak régtől
fogva szokása, hogy a kiemelkedően teljesítő tudósokat, tanárokat
életük egy-egy fordulópontján tisztelgő kötettel köszönti. Nem volt
és nincs ez másként szűkebb hazánkban sem, az erdélyi
tudóstársadalom jelentős tagjait a Múzeum-Egyesület vagy mostohább
időkben az annak örökségét továbbvivő szellemi műhely
emlékkötetekkel tisztelte meg. E kötetek sorában lett volna a helye
a Tonk Sándor születésnapját köszöntő tanulmányoknak is,
megjelenését azonban a Tanár úr már nem érhette meg. A Tonk Sándor
halálának 15. évfordulóján, 2018 októberében rendezett konferencia
célja a Tanár úr emlékezetének felelevenítése mellett alapvetően az
volt, hogy tudományos pályáját az általa is művelt tematikákhoz
kapcsolódó előadások révén értékelje és méltassa. Így az e kötetben
helyet kapott írások jelentős hányada az erdélyi diákok középkori
peregrinációját bemutató legnagyobb hatású munkájához, egyúttal
első könyvéhez, illetve ennek a kora újkori vándordiákokat tárgyaló
folytatásához kötődik. Emellett a változatos tematikájú írások az
egykor általa kezdeményezett kutatómunkák legújabb eredményeit
foglalják össze, illetőleg egy-egy olyan kérdéskört tárgyalnak,
amely egykor a Tanár úr érdeklődésének is homlokterében
állt.
Oldalak: 520
Borító: cérnafűzött, keménytáblás
Szélesség: 170 mm
Magasság: 240 mm
További szerzők: Lupescu Makó Mária (szerkesztette)
Nyelv: Magyar
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare