Sötétség délben - Arthur Koestler
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
A Sötétség délben az elsők között, s talán a leghatásosabban mondta
el az igazságot a harmincas évek Szovjetuniójának koncepciós
pereiről. Nyikolaj Szalmanovics Rubasov, a regény hőse a régi
bolsevik vezetőgárda tagja volt. Magánélete feloldódott a párt
szolgálatában; nem ismert magasztosabbat, mint a célt, amelyet
együtt kívántak megvalósítani. Ennek érdekében tudott kegyetlen és
igazságtalan is lenni, de ellen tudott állni a fasiszta börtönök
minden kínzásának, kényszerének is. A regény annak a rejtélynek az
írói megoldása: hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek végül is
nyilvános tárgyaláson mindent vállaltak, a legabszurdabb vádakat
is, és az ügyésszel versengve mocskolták be magukat a kortársak
káprázó szeme előtt?
Tipikus XX. századi közép-európai érzékenységgel volt megáldva:
gyökértelen, szofisztikált, ambiciózus, önmagában kételkedő,
élményekre éhes, szenvedélyesen politizáló, kétségbeeséstől gyötört
ember volt.
John Banville
Fő témája: hogyan rontja meg a forradalmakat a hatalom korrumpáló
hatása, s ugyanakkor a sztálini diktatúra különleges természete
egészen odáig űzte, hogy már-már pesszimista konzervatívnak lehet
nevezni.
George Orwell
Arthur Koestlerről azt lehet tudni, hogy a világtörténelem egyik
legnagyobb hatású írója volt.
Vágvölgyi B. András
Arthur Koestler (1905-1983) Budapesten született, számos országban
élt, de angol íróként vált egy csapásra világhírűvé Párbeszéd a
halállal című önéletrajzi kötetével, és a háború után végül
Londonban telepedett le. 1940-es fő műve, a Sötétség délben
felkerült a Times Literary Supplement ezredvégi listájára is,
amelyen a második világháború utáni száz legfontosabb könyv
szerepel. Színpadi változatát sikerrel játszották a New York-i
Broadwayn. Újságírói munkássága, társadalomfilozófiai és történeti
gondolatai, valamint természettudományos ismeretterjesztő
tevékenysége is jelentős.
Kiadás éve: 2016
ISBN: 9789634053576
Oldalak: 309
Súly: 400 gr
Sorozat: 100 KÖNYV
Borító: kötve
Fordító: Ifj. Bart István
Nyelv: Magyar
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare