Várak és erődtemplomok a Kárpát-medencében - Fucskár József Attila
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
Ebben az albumban a Kárpát-medence 150 jelentősebb várát,
várkastélyát és erődtemplomát mutatjuk be. Többségük tanúja volt a
történelmi Magyarország zivataros időszakainak, de vannak köztük
olyanok is, amelyek soha nem láttak harcokat - így vagy úgy mindnek
egyedi sors jutott. Közös bennük, hogy szükség esetén védhetővé
váltak az ellenség támadásaitól, a rablótámadásoktól, vagy a
megsarcolt jobbágyok dühétől.
A Kárpát-medencei várépítészet évezredes múltra tekint vissza. A
történelmi Magyarország vármegyéit az állam megszervezésekor
általában egy-egy fontosabb, tekintélyesebb vár körül alakították
ki. A földvárakat és palánkvárakat a XI-XII. században kővárak
váltották fel, ekkoriban emelték az esztergomi várat és a budai
királyi várat. A tatárjárás tanulságait levonva IV. Béla
felismerte, hogy eredményesen csak a mocsarak által védett, vagy a
magas hegycsúcsra épített erősségek tudnak ellenállni a
támadásoknak. Ekkor építtette többek között Visegrádot. Ezzel egy
időben sok királyi birtokot adományozott nemeseinek azzal a
feltétellel, hogy emeljenek várakat a jól védhető helyeken. A
Kárpát-medencei várrendszer a XIII. század végére szinte teljesen
kiépült.
Az Oszmán Birodalom előretörése idején nemcsak a meglévő várakat
erősítették meg, hanem Zsigmond királynak köszönhetően a
jelentéktelenebb várak átépítésével új végvárrendszer is kiépült a
déli végeken. Ugyanekkor az addig védtelen udvarházakat, püspöki
székhelyeket és templomokat is sorra kőfallal kerítették.
A történelemből tudjuk, hogy végül mégis sok várunk esett a török
áldozatául. Később Rákóczi katonái is semmisítettek meg
erősségeket, megannyit pedig az Osztrák Haditanács parancsára
robbantottak fel. A háborúk elmúltával sok vár építőanyagát a
lakosság saját gyarapodására használta fel.
Napjainkra a Kárpát-medencében egyre több várromot, várkastélyt és
erődtemplomot újítanak meg és tesznek látogathatóvá. Az erősségek a
Kárpát-medence kulturális örökségének részei, nagyszerű kirándulási
célpontok, ahol sokat tanulhatunk múltunkról és jelenünkről
is.
Kiadás éve: 2020
ISBN: 9789635442171
Oldalak: 176
Súly: 952 gr
Borító: keménytábla, védőborító
Illusztráció: SZÍNES FOTÓKKAL
Nyelv: Magyar
További szerzők: Fucskár Ágnes
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare