Vészben és viharban - Hadi napló (1914-1915, 1917-1918) - Ostromnapló (1944-1945) - Gróf Széchényi Viktor
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
Gróf Széchényi Viktor (1871-1945)
a századfordulótól a második világháborúig a megyei politika
megkerülhetetlen személyiségének számított. Vezetői képességeiről
mindent elárul, hogy 1906 és 1917, illetve 1926 és 1939 között két
ízben is főispáni tisztséget töltött be, összesen közel
negyedszázadon keresztül állt törvényhatósága élén.A főispán az
első világháború kitörésekor önként bevonult, pedig a főrendiházi
tagság, valamint a főispáni hivatal is mentesítette volna. Felsőbb
utasításra 1915-ben visszakerült korábbi tisztségébe, ismét a
hátországban kellett helyt állnia. A Tisza-kormány 1917-es
lemondását követően természetesnek vette, hogy megválik főispáni
tisztségétől. Ismét frontszolgálatot vállalt, ezúttal az olasz
hadszíntér ütközeteiben vett részt. Első hadba vonulásakor a szerb
és az orosz fronton is harcolt, így elmondhatjuk róla, hogy
gyakorlatilag az első világháború valamennyi, Monarchia által
vívott hadszínterén jelen volt. Széchényi Viktor a feleségével
1944. december 24-én este gyertyagyújtásra és misére érkezett a
várba, azonban az időközben megindított szovjet hadmozdulatok miatt
otthonukba visszatérni már nem tudtak. A hosszú ostromot
családtagjai körében az Úri utcai házuk pincéjében volt kénytelen
elszenvedni. Az átélt megpróbáltatásoktól megviselt, legyengült
szervezetű gróf csak 1945. február 22-én tudott visszaköltözni a
Völgy utcai lakásukba. Széchényi Viktort és fiát 1945 márciusában
egymástól függetlenül tartóztatták le. Széchenyi Zsigmond naplója
szerint apja április 13-án szabadult ki. A családtagok
visszaemlékezése alapján összeverve, betegen, megtörten került elő.
A megpróbáltatásokat az idős ember szervezete nem tudta
feldolgozni, és április 19-én elhunyt. Széchényi Viktor, a 20.
század első négy évtizedének egyik legjelentősebb Fejér megyei
közéleti szereplője méltatlan körülmények között távozott az élők
sorából. Életművéről az utókor hálátlanul megfeledkezett, a
köztudatban általában Széchenyi Zsigmond édesapjaként tekintenek
rá. Háborús naplói megkerülhetetlen forrásmunkák, feljegyzéseiből
minden eddigi forrásnál részletesebben tárul elénk a Vár fizikai
megsemmisülése, romhalmazzá válása. A kötetet hatvannégy oldalas
képmelléklettel adjuk közre.
Kiadás éve: 2023
Oldalak: 481
Súly: 644 g
Borító: karton
Nyelv: Magyar
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare