Vallomások Erdélyről - Kós Károly
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót
írta Sas Péter. Részlet az Előszóból: A tematikus kötetben
elsősorban arra törekedtünk, hogy a témához tartozó,ismeretlenségük
miatt a köztudatba még nem beépült írásokkal és levelekkel bővítsük
eddigi ismereteinket. Kós Károly most közlendő, ismeretlennek
számító írásai megjelenek ugyan napilapokban, de a tudományos
kutatás és az érdeklődő olvasók számára nem voltak ismertek,
szakbibliográfiájában sem szerepeltek. Az újdonság erejével ható
írásokat a címben megjelölt téma minél teljesebb bemutatása,
kibontása érdekében kiegészítettük publicisztikája jól ismert és a
tematikába kívánkozó részeivel. A szövegválogatás az újonnan
felfedezett Erdélyi gondolatok címen 1910-ben megjelent politikai
tanulmányának köszönheti létrejöttét. Alapvető fontosságú az
erdélyi szerző gondolkodásmódjának és világlátásának teljességre
törekvő megismeréséhez. Az erdélyi művelődés történetével, az abban
fontos szerepet játszó, kiemelkedő személyiségekkel való
foglalatosság közben rá kell jönnünk arra, mi az igazi tét. Nem az
életrajzi adatok bőséges felsorakoztatásának, a korábban ismeretlen
források feltárásának igénye az elsődleges szempont. A legfontosabb
a hogyan kérdése, vagyis hogyan próbáljuk az utókor számára
átörökíteni nagyjainkat. S most itt van Kós Károly esete, akinek
számtalanszor méltatott, feldolgozott és kiadott szinte teljes
életműve sem elég ahhoz mindenki számára, hogy pontosan ismerhető,
tudható legyen, milyen egyéni, közösségi hatások, politikai hatások
alakították ki világnézetét, végezetül határozták meg életútját.
Erdély mindenese szellemi örökségének eszmei hovatartozása
lehetőséget adott korunk erdélyi vitairodalmának megélénkülésére.
Az erdélyi mindenes nevéhez fűződő enciklopédikus nagyságrendű
fogalmat előbb tisztázni kellene, ahelyett, hogy az egyik,
kinek-kinek kedvesebb feléhez, a jobb- vagy a baloldalhoz próbáljuk
passzítani. Ha a nemzetet a maga teljességében, kerek egészként
fogadjuk el, akármelyik oldalunkra tesszük a magunkénak érzett
jusst, az egyik felünk csupasz marad. Ha Kós Károly örökségét
Erdély fogalmával azonosítjuk, a nagy huzakodásban arra
ébredhetünk, hogy újra Cs. Szabó László 1940-ben megfogalmazott,
Transzilvániára vonatkozó szavai érvényesülhetnek: kétfelé hasadt,
mint Báthory András homloka a fejszecsapástól. Szellemi öröksége
megismerésének elmélyülésében és mindennapi életünkben való
gyakorlati alkalmazásában újabb lehetőséget nyújthat és megbízható
támpontokat adhat vallomásos gondolatainak gyűjteményes
összeállítása. Erre sarkall Balla Borisznak, a Magyarság és a
Vigília belső munkatársának, történésznek, majd Amerikában egyetemi
tanárnak soha el nem évülő megállapítása: Hazáját úgy nem szerette
senki, mint Kós Károly Erdélyt. Ez a lehetőség szerint sok kérdést
megválaszoló kiadvány segíthet a már Balogh Edgár által is
feszegetett földi misztérium megfejtés-kísérletében: De hát mi is
ennek a ráncos szent-öregnek a titka?
Kiadás éve: 2022
ISBN: 9786156016775
Oldalak: 374
Súly: 400 gr
Borító: kartonált ragasztókötés visszahajló füllel
Nyelv: MAGYAR
További szerzők: Sas Péter
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare