Vesztegzár - Mák Ferenc
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
A volt Jugoszlávia szétbomlása meg
volt írva megteremtésének körülményeiben. Már az 1920-as években
kiderült, hogy a szerb politikai elit nem tud mit kezdeni az első
világháború után kapott adománnyal, azonkívül, hogy megállítja
fejlődésében az államába integrált nemzeteket, nemzettöredékeket,
és eltékozolja az ingyen szerzett javakat. A kötet első tanulmánya
az első világháború utáni úgynevezett földreform történetének
bemutatásával érzékelteti ezt a tényt; a következőkben pedig
Jugoszlávia 1990-es évekbeli szétesése kezdetének történetét
ismerjük meg. Mák Ferenc a három „utódállam” magyar közösségeiben
lezajlott rendszerváltozás történéseivel foglalkozó legfontosabb
írásait gyűjtötte e kötetbe. Kitér a „vajdasági” magyar nemzetrész
sorsára is, de aprólékos tanulmányokban tárgyalja a délszláv háború
közben létrejött Szlovénia és Horvátország magyarságának
történetét, portrévázlataiban, recenzióiban pedig e két állam
magyar tudósainak, íróinak, közösségszervező személyiségeinek
munkásságát ismerteti.
Oldalak: 328
Borító: kötött
Nyelv: Magyar
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare