Világvége II. - Csonkamagyar patológiák - Tamás Gáspár Miklós
- Ramburs
- Online
Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
Kötetünk, Tamás Gáspár Miklós
életműkiadásának második darabja, a szerző 2010-2019 között írt,
főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket
vizsgáló szövegeiből válogat. A jelen krónikájaként olvasható
írások a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hatalomra jutását és
megszilárdítását, kisebbségellenes alkotmánymódosításait, ortodox
és unortodox jegyeket egyaránt hordozó gazdaságpolitikáját, az
általa foganatosított perverz újraelosztást, a propagandisztikus
médiaapparátus kiépítését tárgyalják, részletesen bemutatva az
illiberalizmus sajátosan magyar hagyományát, egyben kortárs
jelentését a posztfasizmus globális állapotában. Amellett, hogy a a
szerző fokozatosan kidolgozza a NER nem liberális, azaz nem
kizárólag a jogvédelemre koncentráló (de azt sem elhanyagoló),
kritikai értelmezését, számos konkrét javaslatot tesz arra, hogyan
lehetne a jelenlegi termelési rendszer fenntartása mellett is
valódi(bb) demokratikus intézményrendszert teremteni Magyarországon
- olyat, amelyben mindenki szava és közreműködése egyformán
számítana a politikai közösségalkotásban -, ugyanakkor megmutatják
az eredeti kommunista eszme (a magántulajdon, a bérmunka és az
osztálytársadalom eltörlése) aktuális relevanciáját is. "A
hanyatlás és az átéléséből fakadó nihilizmus nem tesz
lehetővé egyebet, mint - ellenállás helyett - a tehetetlen
gyűlölködést. Az undor a dekadenciában mazochista élvezetté
változik. A magyarországi kormányrendszer pedig újabb és
újabb indokot szolgáltat az undorra, újabb és újabb
bizonyítékot minden erkölcsi indítékú társadalmi küzdelem
hiábavalóságára, az általa elrendezett élet pedig a maga
igazságtalanságával és példátlan ízléstelenségével
elkeserít minden érzékenyebb lelket s jóravaló kedélyt. Evvel
örökíti át önmagát. Nehéz elgondolni, hogy ez még tovább
romolhat, pedig tovább fog romlani. Egész Európa - a többit
most hagyjuk - rettentő állapotban van, de Magyarország
végromlása összeszorítja patrióta szívünket. (Patriotizmuson
nem sovinizmust értve, hanem a hazánk sorsa iránti szenvedelmes
és bensőséges érdeklődést.) Az Orbán-rezsim kialakulása és
megszilárdulása történelmi tragédia. Nagyon sokan
támogatják, de hiszen enélkül ez a sorsforduló nem is lenne
tragikus. Társadalmunk kedvetlenül és passzívan (egy jelentős
kisebbség meg lelkes egyetértéssel) rendeli alá magát ennek az
undok és kaotikus uralomnak (...), amely a középosztálynak
létbizonytalanságot és keserűséget, a magyar szegényeknek
pusztulást hoz. Minél tovább tart, annál rosszabb mindenkinek.
S ha fölbomlik mégis, újabb zűrzavarok és nagy bajok elébe
nézünk."
Kiadás éve: 2023
Oldalak: 500
Súly: 610 g
Borító: füles, kartonált
Nyelv: Magyar
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 11 zile lucratoare
PLATA
- - Ramburs
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare