Üzleti jog - az új Polgári Törvénykönyv után - Pázmándi Kinga
- Ramburs
-
Ramburs cu Garantia de Livrare
Curierul special îți livrează produsul pe care tu îl achiți la primire. Dacă produsul nu este ca în descriere, îți recuperezi banii, inclusiv taxele de transport.
- Online



Descriere
Raporteaza produsVânzatorul este direct răspunzator pentru produsul afișat în această pagină.
Specificatii
Jelen kötet 2006-ban kiadott
Üzleti jog című egyetemi tankönyv hatályosított, jelentős mértékben
átdolgozott kiadása. Az új kötet elkészítésére alapvetően az
indította a szerzőket, hogy 2014 márciusában hosszú, többfordulós
szakmai előkészítés után hatályba lép az új Polgári törvénykönyv, a
2013. évi V. törvény, majd ezt követően, 2013. végéig a Ptk.
hatálybalépésével összefüggő végrehajtási szabályok is. Az új Ptk.
az üzleti jogi ismeretek körében hagyományosan tárgyalt két nagy
tématerületet, a társasági jogot és a kereskedelmi szerződések
szabályozását is jelentősen átalakította. A könyv az alapszakos
gazdaságtudományi, illetve műszaki (mérnök) képzés számára,
korszerű és európai szellemiségű üzleti jogi oktatásának a céljából
készült, amelynek során a szerzők elsősorban abból indultak ki,
hogy mi az az alapvető üzleti jogi tudásanyag, amely
nélkülözhetetlen a végzés után nagy eséllyel vezetővé váló fiatal
értelmiségiek számára.
Kiadás éve: 2014
ISBN: 9789632793856
Oldalak: 320
Súly: 200 g
Borító: ragasztókötött
Nyelv: Magyar
Galerie foto
Modalitati de livrare si plata
LIVRARE
In Oradea
-
- Prin curier cu Garantia de Livrare - 18 Lei in max. 3 zile lucratoare
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 3 zile lucratoare
In Romania:
-
- Prin curier cu Garantia de Livrare - 18 Lei in max. 3 zile lucratoare
-
- Prin Curier rapid - 9 Lei in max. 3 zile lucratoare
- Ridicare de la locker Marți, 30 Sep. - 13,09 Lei
PLATA
- - Ramburs
- - Ramburs cu Garantia de Livrare
Curierul special îți livrează produsul pe care tu îl achiți la primire. Dacă produsul nu este ca în descriere, îți recuperezi banii, inclusiv taxele de transport.
- - Online
Politica de retur
- - Produsul se poate returna in maxim 3 zile lucratoare
- - Metoda de retur: Ramburs contravaloare produs
- - Costul transportului va fi suportat de catre cumparator
- - Alte detalii: Retur acceptat in conditiile Garantiei de Livrare
Spune-ti parerea acordand o nota produsului