Isten igájában Az író alteregója – Harghitay József – nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból
Produse promovate din Carti in maghiara
48 oferte pentru Isten Igajaban vol. II - Nyiro Jozsef Editura Szepmives Ceh Kolozsvar 1930
Harghitay József papnövendék már a regény első lapjain megrázó vallomást tesz, miszerint nem a
Friderikusz Sándor (1958) Isten óvd a királynőt! : a felszabadulás utáni első - eddig egyetlen -
Németh László Kiadatlan tanulmányok / Németh László.-Budapest : Magvető Könyvkiadó, 1968 .- 1531 p.
Ez a könyv még azok számára is legenda, akik nem olvasták. Szimbóluma valaminek, ami maga is
Ötven író Nyirő Józsefről és páratlan műveiről – száz évvel ezelőtt. Ki volt Nyirő, mit és miről és
Ötven író Nyirő Józsefről és páratlan műveiről - száz évvel ezelőtt. Ki volt Nyirő, mit és miről és
Nyirő elbeszélései, különösen, 1933-ban megjelent Kopjafák című kötetének írásai maguk is
Uz Bence A regény valamennyi fejezete egy-egy epizód Uz Bence mulatságos vagy megindító,
Az erdélyi történelem tragikus tapasztalatait fejezi ki az 1944-ben megjelent Néma küzdelem című
A regény laza szerkezetét Botár Béla, a fiatal református lelkész életíve tartja össze.
A Madéfalvi veszedelem igazi „székelyregény”, amely egy magára hagyott népi közösség történelmi
A SIBOI BÖLÉNY II. József császár és idősebb Wesselényi első pillantásra ismerősök amint kilépnek a
HALHATATLAN ÉLET A román fennhatóság alatt élő székely nép küzdelmes sorsát ábrázolja 1940-ben
A L'Harmattan Kiadó–József Attila Társaság közös kiadása Szerkesztette: Tverdota György és Veres
Gyakran emlegetjük a kereszténység és általában a vallások közötti különbséget. A vallások
A regény a 30-as években játszódik Budapesten, Európában és Dél-Amerikában. Főhőse, Gál Júlia, egy
LEXICONUL LITERATURII MAGHIARE DIN ROMANIA Editura KRITERION, Bucuresti, 1981. Volum cartonat,
Revay Jozsef - Aranygyuru (Lb. Maghiara) Anul 1962 Cartea este cea din imagine.
Banyai Jozsef - Csillaghegy Alatt (Lb. Maghiara) Editura Kriterion 1975 Cartea este cea din
Editura Kriterion, 1978, 80 de pagini curate, fara sublinieri, notatii sau pete, coperti brosate
Autor(i): Hunyady Jozsef Editura: Mora Ferenc Anul: 1961 Colectie: *** Format: 13 x 20 Cod: 155934
Traducere dupa "The Overloaded Ark" (Arca lui Noe). Editata la Budapesta, 1966. Format mic
FRANZ WERFEL - A MUSZA DAGH NEGYVEN NAPJA (2 VOL.) - LB. MAGHIARA EDITURA KRITERION 1978
A TÓTH Csaba - KISS József Géza szerzőpáros újabb kötete a 11-13. századi magyar pénzek eddigi
Két fivér és a fiatalabbik fia; ők hárman több mint fél évszázadon át uralták a Habsburgok vezette
A Vaják világhírű szerzője által írt történelmi fantasytrilógia második kötetében Reynevan még
A huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb fantasztikus és horror-szerzője kétségtelenül
Ha hisszük, hogy Isten van és szeret minket, akkor tudjuk azt is, hogy tanácsaival a legjobbat
A Kolozsvár - közelről 2015 augusztusában napvilágot látott első kötetével egyidejűleg fölmerült a
Primele doua volume ale operelor lui Shakespeare traduse in limba Maghiara in 1857.Cartile cuprind
Alexander Dumas - Monte-Cristo grofja Vol. 2 (Lb. Maghiara) Editura Kriterion 1976 Cartea este cea
Alexander Dumas - A Harom Testor (2 Vol.) - Lb. Maghiara Editura Kriterion 1984 Cartile sunt cele
DERY TIBOR - A BEFEJEZETLEN MONDAT (2 VOL.) - LB. MAGHIARA EDITURA KRITERION 1978 CARTEA ESTE CEA
HENRY FIELDING - TOM JONES (2 VOL.) - LB. MAGHIARA EDITURA KRITERION 1971 CARTILE SUNT CELE DIN
Karacsony Beno - A megnyugvas osvenyein (2 Vol.) - Lb. Maghiara Editura Dacia 1978 Cartile sunt
Mikszath Kalman - Kulonos Hazassag (2 Vol.) - Lb. Maghiara Editura Dacia 1978 Cartile sunt cele
Gardonyi Geza - A Lathatatlan Ember (2 Vol.) - Lb. Maghiara Editura Dacia 1977 Cartile sunt cele
Boleslaw Prus - A babu (2 Vol.) - Lb. Maghiara Editura Kriterion 1988 Cartile sunt cele din
Mikszath Kalman - Kulonos Hazassag (2 Vol.) - Lb. Maghiara Editura Dacia 1978 Cartile sunt cele
I. Sz. Turgenyev Rugyin - Nemesi feszek Vol. 2 (Lb. Maghiara) Editura Kriterion 1981 Cartea este
Alberto Moravia - Egy Asszony Meg A Lanya Vol. 2 (Lb. Maghiara) Anul 1962 Cartea este cea din
Anatole France - A feher kovon Vol. 2 (Lb. Maghiara) Editura Kriterion 1977 Cartea este cea din
Kovai Lorinc - Tarulo Egbolt Vol. 2 (Lb. Maghiara) Anul 1975 Cartea este cea din imagine.
Charles Dickens - Copperfield David Vol. 1 (Lb. Maghiara) Editura Kriterion 1977 Cartea este cea
Mihail Solohov - Cendes Don (3 Vol.) - Lb. Maghiara Anul 1962 Cartile sunt cele din imagine.
Dery Tibor - A befejezetlen mondat (2 Vol.) - Lb. Maghiara Editura Kriterion 1978 Cartile sunt
H.G. Wells - William Clissold Vilaga (2 Vol.) - Lb. Maghiara Cartile sunt cele din imagine.